2014. július 22., kedd

Cukkini palacsintatésztában

Ezen a héten az itthon található alapanyagokat hasznosítom, és csak abból főzök ami itthon van. Egy ideje bevezettem, hogy pénteken vásárolok, és igyekszem úgy intézni, hogy egy hétre előre megveszek mindent. Ez persze nem egyszerű, mert menet közben mindig elfogy valami alapvető vagy nem alapvető, de éppen megkívánt hozzávaló, és ez borít minden elhatározást. De ha odafigyelek a só, liszt stb. hozzávalókra is, akkor egész jól tud alakulni a hét.
Ma a cukkinit választottam ebédre, és ahogy a kép is mutatja finom ropogós maradt a borítás, ahogy annak lennie kell. A kapor és fokhagyma páros nagyon kellemes ízt kölcsönöz, annak ellenére is írom ezt, hogy nem vagyok egy nagy kapor rajongó.

Hozzávalók:
1 közepes cukkini
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál szárított kapor
3 evőkanál liszt
1 tojás

A cukkinit meghámoztam, félbevágtam, majd vékonyan szeleteltem. A szeleteket megsóztam, megkentem az összepréselt fokhagymával, megszórtam egy kis kaporral.
A lisztet összekevertem a tojással és annyi vízzel, hogy sűrű palacsintatésztát kapjak. 
A cukkiniszeleteket belemártottam a palacsintatésztába és forró olajban kisütöttem. 

2013. március 31., vasárnap

Juhtúrós kalácskák

Nagy sütést nem rendeztem most sem, mint általában ünnepek alkalmával. Pénteken, ha már a hóvihar beragasztott a lakásba, sütöttem muffint, amit kidíszítettünk színes cukorral. Nem is a muffin, hanem a színes cukor volt a lényeg. Nálunk most ez a menő... A sósságoknak azonban mindig nagyobb keletje van, ezért most is inkább ez irányba koncentráltam.


Hozzávalók:
1/2 kg liszt
2 dl tej
1 dl víz
10 dkg juhtúró
7 dkg margarin
1 tojás sárgája
1 csomag szárított élesztő
1 evőkanál cukor
1 teáskanál só

Tetejére:
1 tojás fehérje
szezámmag

A tészta hozzávalóit a kenyérsütő gépben dagasztottam, kelesztettem. Amikor megkelt, lisztezett felületre borítottam és 16 egyenlő részre osztottam. Minden darabot hosszú hengerré sodortam. Félbehajtottam és a két szálat összetekertem. Sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem. Amikor mind a 16 kis kalácska elkészült, összesodorva 15 percet kelesztettem. Bekentem a felvert tojásfehérjével és megszórtam szezámmaggal.  160 fokra előmelegített sütőben légkeveréssel 20 percet sütöttem.

Ötletadó: NLK 2013. március

2013. március 16., szombat

Sajtos-mandulás-zabpelyhes keksz

Csütörtökön, amikor bevásároltam hétvégére még egészen más terveim voltak péntekre, mint a sós keksz sütés. De péntek reggel ébredés után tudomásul vettem, hogy a hó keresztbe húzta a terveimet. Így átterveztem a főznivalókat, és délután a maradék sajtokat összeszedtem és elkészítettem ezt a nagyon egyszerű kekszet.


Hozzávalók:
15 dkg reszelt sajt
7 dkg vaj
10 dkg liszt
10 dkg zabpehely
5 dkg szeletelt mandula
3 evőkanál víz

A tetejére: 
nagy szemű só
szeletelt mandula

A tészta hozzávalóit alaposan összegyúrtam, majd hengerré formáztam. Frissentartó fóliába csomagoltam és 2 órát a hűtőben pihentettem. A hűtőből kivéve felszeleteltem, sütőpapírral bélelt tepsire terítettem. 180 fokra előmelegített sütőben 8 percet sütöttem. Amíg sült mozsárban összetörtem a mandulát és sót, majd a kekszek tetejére szórtam. Visszatoltam a sütőbe és további 3 percet sütöttem.

2013. március 3., vasárnap

Bundázott narancs

Múlt héten vettem egy második láda kezeletlen héjú narancsot, és sajnálom, hogy a citromból nem rendeltem. Nekem az első fajta jobban ízlett, mit ez a "félvér". Leginkább a levét kifacsarva fogyasztjuk, meglepően lédús, 1 narancsból majdnem 1 dl lé lesz, pedig nem a mérete sem olyan nagy. De 12 kg-ból másra is jut. Igyekszem tényleg olyan felhasználásokat keresni, ahova a kezeletlen héj miatt előnyt élvez.


Hozzávalók:
3 kezeletlen héjú narancs
2 nagy tojás
1 dl fehérbor
10 dkg liszt
5 dkg porcukor
olaj a sütéshez

A narancsokat lemostam, majd 2 narancsot héjával vékonyan felszeleteltem, a harmadikat megpucoltam és gerezdekre szedtem. A tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét habbá vertem. A sárgáját összekevertem a többi hozzávalóval, majd belekevertem a fehérjehabot is. A narancsszeleteket és a gerezdeket belemártottam a palacsintatésztánál kicsit sűrűbb masszába és forró olajban kisütöttem.
Porcukorral meghintve tálaltam.

2013. január 21., hétfő

Narancsos-diós guba

Hazafele az oviból Dóri megkérdezte, hogy van-e még otthon narancs. Igenlő válaszom hallva, előadta a kitűnő ötletét, miszerint akkor ha hazaértünk, készítsünk narancsfagyit. Nem tudom honnan jött az ötlet így tél közepén... Én el is feledkeztem róla, másról beszélgettünk tovább. Amikor hazaértünk, első mondat levetkőzés után: "Akkor kezdhetjük, amit az autóban megbeszéltünk?" A gyerek nem felejt :) Így készítettünk egy kis adag narancsfagyit, és a maradék szikkadt kifliből egy kis narancsos-diós gubát.


Hozzávalók:
3 db kifli
4 dl tej
2 dkg vaj
2 tojás
4 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 marék dió
1 narancs

A tejet a vajjal, a vaníliás cukorral, a narancs lereszelt héjával és a tojások sárgájával folyamatosan kevergetve felmelegítettem, míg a vaj és cukor elolvadt. A kifliket felkarikáztam, egy tűzálló tálba terítettem, majd ráöntöttem a tejet. A diót ledaráltam és a kiflire szórtam. A narancsot apróra vágtam, ezt is egyenletesen elosztottam a kifli tetején. A tojásfehérjéből a maradék 2 kanál cukorral kemény habot vertem. A kifli tetején egyenletesen elosztottam a habot. 180 fokos sütőben légkeveréssel 15 percet sütöttem.

2013. január 20., vasárnap

Narancsos gríz narancskaramellel

Nem vagyunk nagy narancs fun család, nem sokszor veszek narancsot, csak ha valamihez kifejezetten erre van szükségem. De a fán érett igazi lédús narancsnak én sem bírtam ellenállni, vettem egy rekesszel belőle. Ezt megkóstolva értem, hogy mit lehet a narancson szeretni. Egyszerűen összehasonlíthatatlan az íze, zamata a ládában érleltével. Csak esszük, isszuk sorba egymásután, és nem tudod abbahagyni... De azért 10 kg mégiscsak 10 kg. Kerestem valami jó kis narancsos desszert receptet, amivel azért nem kell órákat a konyhában tölteni.


Hozzávalók:
A grízhez:
4 dl frissen facsart narancslé
2 dl tej
10 dkg búzadara
1 evőkanál cukor

A karamellhez:
2 evőkanál cukor
0,5 dl frissen facsart narancslé
2 dkg vaj

A hozzávalókból a tejbegrízhez hasonlóan narancsgrízt főztem. Elosztottam négy tálkába. A karamellhez a cukrot karamellizáltam, levettem a tűzhelyről , hozzáöntöttem a narancslét és a vajat. Alacsony hőfokon, addig kevergettem, amíg a cukor fel nem olvadt. A besűrűsödött narancskaramellt a grízes tálkák tetején elosztottam. Melegen, hidegen fogyasztva is nagyon finom.

2012. augusztus 31., péntek

Blogkóstoló 4.

Az előbb gyorsan végigfutottam újra Marcsis blogján, és még most is csodálkozom, hogy nekem ez a blog jutott a játékban. Amikor a receptet választottam nagy meleg volt, így nagyon a fagyik fele húzott a szívem, de mintha a számomra összeállított "elkészítendő receptek listáját" látnám. Pl. ez vagy ez és még folytathatnám hosszasan a listát. Amíg minden finomságot el nem készítek, biztosan visszajáró vendég leszek a blogon :)
A receptet már régen kiválasztottam, elég régen el is készítettem, lefényképeztem, már pont készültem megírni a bejegyzést, amikor láttam, hogy határidő meghosszabbítva. Akkor hátradőltem, hogy még van bőven időm, és tegnap este jutott eszembe, hogy ez is mint oly sok minden más ezen a nyáron elmaradt. De még pont időben, íme az elkészített finomság:


A recept itt tekinthető meg.

2012. augusztus 2., csütörtök

Meggyes koszorú

Tegnapra kölcsönkértem Dóri uncsitesóját, mert szükségem volt a konyhában segítségre :) Délután sütkéreztünk egy kicsit, a végeredmény nagyon finom lett. Dóri nagyon szereti gyúrni a tésztát, néha bele is kóstolva. Gyorsan elkészültünk, utána lehetett még egy nagyot játszani az udvaron, és vacsorára pont ehetőre hűlt a koszorú. Reggelire is maradt, és meglepetten tapasztaltam, hogy az a darab, ami fedetlenül maradt, az is teljesen puha volt, másnaposan is ugyanolyan finom volt. A meggy savanykás íze nagyon jól illett az édes tésztához, de más gyümölccsel is el tudom képzelni, vagy esetleg túrótöltelékkel. És a legfontosabb: reggelire a gyerkőcök ezt választották a szokásos tejbe áztatott valami helyett. ez nagy előrelépés, mert kevés étel tudja überelni a reggeli "kekszet".


Hozzávalók 12 darabhoz:
A tésztához:
40 dkg liszt
5 dkg cukor
2 dl tej
1 tojássárgája
10 dkg margarin
1 csomag szárított élesztő
1 mokkáskanál mézeskalács fűszerkeverék
csipet só

A töltelékhez:
20 dkg meggy (fagyasztott)
1 evőkanál cukor
2 evőkanál zsemlemorzsa

barnacukor, tojásfehérje a tetejére

A tészta hozzávalóit kenyérsütő gépben dagasztottam, kelesztettem. Amikor megkelt, lisztezett felületen rudat formáztam belőle és 12 egyenlő részre osztottam. A töltelékhez a meggyet kiengedtem, leöntöttem a levét, összekevertem a cukorral és a morzsával. A tésztadarabokat kilapítottuk beleraktunk 5-6 szem meggyet, becsomagoltuk. A közepét kilyukasztottam, széthúzogattam, vigyázva, hogy a meggy fedve maradjon. Sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem, megkentem a tojásfehérjével és megszórtam barnacukorral. 170 fokra előmelegített sütőben, légkeveréssel kb, 20 percet sütöttem.

Ötletadó: NL Konyha - 2011. július-augusztus (Papp Emese)

2012. augusztus 1., szerda

Citromhabos piskóta

Mostanában a citromos sütik nagy kedvencemmé váltak. Ha fagyizunk, akkor is az egyik gombóc biztosan citrom. Az alábbi süti egy tuti befutó, a tetején a gyümölcsöt variálhatjuk a termésnek megfelelően. A fagyasztott gyümölcsöt nem ajánlom, mert nagyon vizessé teszi a habot.


Hozzávalók:
A piskótához:
4 tojás
6 dkg cukor
8 dkg liszt
2 dkg kakaó
1 mokkáskanál sütőpor

A citromhabhoz:
1 csomag vaníliás pudingpor
15 dkg cukor
4 dl tej
2 citrom
1 csomag zselatin
4 dl tejszín

ribizli a díszítéshez

A piskótához a tojásokat szétválasztottam. A fehérjét a cukor felével habbá vertem. A maradék cukrot a tojássárgákkal fehéredésig kevertem. A lsiztet, sütőport, kakaót összekevertem, belekevertem a tojássárgájába. A fehérjét kanalanként adagolva óvatosan a masszához kevertem. Egy nagyobb magasfalú tepsit kibéleltem sütőpapírral, beleöntöttem a tésztát. Előmelegített sütőben 170 feokon 20 percet, majd 150 fokon további 15 percet sütöttem. 
A habhoz a pudingport simára kevertem a cukorral és 1/2 dl tejjel. A maradék tejet hozzákeverve, folymatos keverés mellett sűrű krémmé főztem, a végén hozzákevertem a citromok levét, és lereszelt héját. A tejszínt habbá vertem. A zselatint 4 evőkanál vízben felolvasztottam. A kihűlt pudinghoz kevertem a tejszínhabot, majd egy kevés krémmel elkevertem a zselatint, és a maradékhoz kevertem. A krémet elosztottam a piskótalapon, hűtőben 2 órát dermedni hagytam. Szeletelés előtt a krém tetejét megszórtam ribizlivel.

2012. július 31., kedd

Sókéregben sült sertéscomb

Sajnos vége a nyaralásnak. Nagyon szép helyeken jártunk, egész nap mentünk, mentünk és még így is kimaradt a fele annak amit beterveztem. Este meg levezetésképpen nagyokat ettünk... Vasárnap kipihentük a nyaralás fáradalmait, de tegnap szinte egész nap főzőcskéztem. És mivel olyan helyen jártunk, ahol több sóbánya vett körül minket, következzen egy sóhoz kapcsolódó recept:


Hozzávalók:
1 kg sertéscomb
1 fej fokhagyma
3 szál kakukkfű
2 szál rozmaring
3 db babérlevél

A sókéreghez:
12 dkg finom só
20 dkg durva só
1/2 kg liszt
2 tojásfehérje
3 dl víz

A sótészta hozzávalóit összegyúrtam és 2 órára a hűtőbe tettem. Kb. 1.5 cm vastagra nyújtottam, és a húst a fűszerekkel belecsomagoltam. 200 fokos sütőben, légkeveréssel 1 óra 40 percet sütöttem, majd tálalás előtt 15 percet pihenni hagytam.
A sókérget nagyon jó lett volna elropogtatni, olyan jól nézett ki, de hát egy kicsit sós volt :)

Ötletadó: NL Konyha - 2012. július-augusztus (Ruprecht László)